Bár a a tanév a déli féltekén jellemzően márciustól decemberig tart — hiszen a nyári szünetet mindenhol nyáron akarják tartani — nekünk most mégis október 1-én ért véget. Ennek oka, hogy elköltöztünk az eddigi kisvárosunkból (Villa Ángela) egy szomszédos kisvárosba (Du Graty). A költözésnek több oka is volt, ezekről majd esetleg Apa vgy Anya fog bővebben írni, de a lényeg, hogy innen túl korán kéne felkelni ahhoz, hogy bejussunk a másik városban lévő iskolába, így már többet nem fogunk odajárni.
Viszont, ha már így véget ért a tanév, arra gondoltam — szüleim hathatós „ihletésére“ —, hogy megírom a tapasztalataimat az itteni iskoláról. Szerintem azt a családunk sok tagja el tudja mesélni, hogy mennyire furcsa egy másik ország iskolarendszerébe belecsöppeni. Ilyenkor sok minden változik, nem csak a magyar nyelv és a magyar irodalom cserélődik fel másik nemzetére, ennél sokkal lényegesebb változások is vannak. Az olyan alapvető iskolai szabályok, mint gimnáziumi felvételi, érettségi, szünetek és órák hosszúsága kérdőjeleződnek meg. A tanárokhoz, az iskolai órákhoz és az otthoni tanuláshoz kapcsolódó mentalitások is gyakran változhatnak.
Úgyhogy készüljetek fel egy jó hosszú bejegyzésre, mert igyekszem az erről kialakult összes gondolatomat minél rendszerezettebben és minél több képpel illusztrálva leírni — bár ez utóbbi nem lesz olyan egyszerű, egy iskolában nem olyan egyszerű fotózni...
Az iskola kinézete
Nekem, aki egy belvárosi, 250 éves iskolaépületbe jártam eddig, először is hatalmas sokk volt a vidéki iskola kinézete. Eleve nem láttam még földszintes iskolát, olyat meg pláne nem ahol az osztálytermek között nincs folyosó, hanem minden osztályterem közvetlenül az udvarra nyílik. Mondjuk egy kicsi emelete van az téglalap alakú épület egyik oldalán, de ott csak az infóterem, a kémia-biológia-fizika labor és a konferenciaterem van. Az udvar nagyrészt le van betonozva, de néhány részén található egy-egy fa, ezek igazán szépek tudnak lenni mikor tavasszal (most) virágoznak.
Az osztályterem hasonlóan semmitmondó volt, erről már vannak saját képeim is. Az egész év alatt semmilyen díszítés nem került rá, kivéve egy táblát, amiről majd később mesélek bővebben.
Az iskola felszereltsége
Az előző osztálytermes képen egy dologra szeretném felhívni a figyelmet. Az osztályteremben egyáltalán nincsen fűtés, viszont van két ventillátor és egy légkondi is. Ennek az oka, hogy itt Villa Ángelában úgy általában nem ismerik a fűtést, ha télen nagyon hideg van (0-10°C közé is lemegy), esetleg bekapcsolnak egy hősugárzót — meg persze nagyon fáznak, és a házban is kabátban vannak. Viszont a légkondi elengedhetetlen kelléke minden épületnek. A légkondi hiánya a mélyszegénység jele, kb. olyan mintha egy házban nem lenne fűtés Magyarországon.
Az iskola általában véve lényegesebben rosszabbul felszerelt, mint a magyarországi iskolák, de messze nem annyira, mint azt előzetesen többen gondoltuk. Az infótermük például kétszer akkora, mint a miénk a Deák téren — csak azt az apróságot felejtették el, hogy számítógéptermi gépeket vettek, amik csak a vezetékes internetet tudják fogni, és a termet meg Wi-fi hálózattal látták el... A kémia szertár felszereltsége nagyjából a miénkkel azonos a benne található anyagok minőségét illetően, de a mennyiségek lényegesen kisebbek. Míg nálunk az az alapvetés, hogy a kisérletek esetleg pármunkában, vagy csoportmunkában, de többnyire a diákok végzik el, míg itt egy külön „labortanár“ van, aki ugyan nem tudna kémiát, biológiát vagy fizikát tanítani, de a kísérleteket csak ő végezheti el. Persze ezekről a termekről már egyáltalán nincsenek képeim, soha nem jutott eszembe ott fotózni...
Ezen kívül fontos még megállapítani, hogy körülbelül most kezdődik Villa Ángelában az "áramszünetes félév". Ez körülbelül április végéig, május elejéig tart (időjárástól függően). Az oka, hogy a meleg miatt mindenki légkondit használ, ami túlterheli az ellátórendszert, és ezért áramszünet lesz. Ezek alól az áramszünetek alól az iskola sem kivétel, és mivel a tantermeknek csak kevés és kicsi ablaka van, amelyek a szellőztetés feladatát is alig látják el, nemhogy a fény beengedését, áram nélkül nem lehet tanítani.
Az órarend
Az iskolai óráimról már írtam korábban, így most inkább az órák hosszára hívnám fel a figyelmet. Szerintem lehetetlen megszokni, hogy 2 óránként van szünet. Egy óra ugyanúgy 40-45 percig tart, mint otthon, csak — pont, mint itthon az egyetemeken — a szünetek minden második óra (80-90 perc) után vannak. Én ilyen sokáig nem tudok koncentrálni egy órára, szerintem nem is nagyon lehetne. Persze ezt a tanárok is érzik, nekik sem könnyű 80-90 percen át magyarázni, és az érdeklődést fenntartani. Ezért az órák mindig 10-15 perc késéssel indulnak, ha a tanár felír valamit a táblára kétszer annyi idő van lemásolni, mint amennyi ténylegesen szükséges lenne, stb.
Ez a rendszer annyira felbosszantott, hogy el is indultam az iskolai „szónokversenyen“ (Concurso de Oratoria) ezzel a témával. Ennek a beszédemnek a lényege tulajdonképpen annyi, hogy ha a szünetek olyan gyakran vannak, mint Magyarországon, akkor sokkal hatékonyabban lehet tanulni, és a tanulók testi-lelki egészségének is jobbat tesz. Bár a spanyolom még messze nem tökéletes, és a verseny beszédstílusára sem igazán éreztem rá, a téma érdekessége — és a vendégszeretet — miatt továbbjutottam, úgyhogy most ezerrel készülök a következő (október 21-i) városi fordulóra.
A tananyag
A tananyag szinte minden tárgyban jelentősen különbözik a magyarországitól. Általában minden tárgyból vagy teljesen mást vesznek, vagy egyszerűbbeket, mint mi — talán matekból tartanak a legközelebb. Ennek több lehetséges magyarázata is lehet, elsősorban az, hogy egy világvégi kisvárosról beszélünk, másrészt azért, mert mint feljebb írtam, az órák hatékonysága sem olyan, mint otthon, és végül azért, mert nem igazán akarnak számológépet használni. A számológép miatt mondjuk tudtak nekem újat tanítani matekból, méghozzá — ha valakit nagyon érdekelne a matematika — 2 algebrai tört egymással való maradékos osztását (írásában).
Másik fontos különbség, hogy a diákoknak egyáltalán nincsenek tankönyveik, hanem mindig csak a tanárnak van. A tanár aztán ezt a tankönyvet arra használja, hogy a szövegét lemásoltatja a diákokkal, — vagy úgy, hogy lediktálja nekik, vagy úgy, hogy felirogatja a táblára. Természetesen ennek a tanítási rendszernek nem a tanárok lustasága az oka, szerintem a továbbképzési rendszerben adják nekik ezeket a tanítási tippeket — kb. úgy, ahogy Magyarországon a ppt és Kahoot! használatát propagálják.
A tanárok ettől függetlenül nagyon próbálkoznak az oktatás színvonalát legalább fenntartani, de lehetőség szerint javítani a fentebb felsorolt — és persze anyagi gondokkal súlyosbított — problémák dacára. Az infótanárunk például — akihez az elektromos áram és az áramkörök megtanítása tartozik — a saját, nem túl hatalmas fizetéséből vett kábeleket, elektromos multimétert (V, A és Ω-mérő), microbitet, izzókat, ledeket, és még sok minden mást, hogy hatékonyan taníthassa ezeket.
A tanárok
Az itteni tanár-diák kapcsolat egészen különleges, sokkal közvetlenebb, mint Magyarországon. A tanárokat nem magázzák — bár ebben a városban úgy általában alig magázódnak —, és a tisztelet helyett inkább a szeretet írja le jól a kapcsolatukat. Ha valakik meglátják egy tanárukat akár az iskolában, akár azon kívül, egyből odafutnak, köszönnek neki, megölelgetik, szinte rajonganak érte. A tanárok hasonló szeretettel fordulnak a diákokhoz, már messziről rájuk köszönnek, integetnek nekik és bizony sokszor olyan dolgokat is megengednek, amik Magyarországon kevésbé lennének elképzelhetőek. Ilyen volt például a „kinek van párkapcsolata, kinek nincs“ táblához készült TikTok-videó, mely az egyik portugál óra felét tette ki. Ez a videó elérhető ezen a linken, de a Google nem mindig akarja megnyitni…
Ráadásul a tanárok a városi értelmiség magja. Ezt abból tudom, hogy a színházba és a színjátszókörbe járva feltűnt, hogy mind a két helyen, az amatőr színészek és a nézők között is felül vannak reprezentálva a tanárok az ügyvédekhez, jegyzőkhöz, építeszekhez, mérnökökhöz, stb képest.
A rendszer
Az argentin iskolákban a legfurcsább talán elsőre, hogy egyenruhát kell hordani. A mi iskolánk egyenruhája egy egyszerű, fehér, ingnyakú póló az iskola címerével, fekete egyszínű nadrág, zokni és cipő. A lányoknak ugyanaz a póló, rövid, sötétkék szoknya és hosszú sötétkék zokni, fekete cipővel. Erről sajnos nincs képem…
Az iskolarendszer annyiból hasonlít Magyarországra, hogy 12 évet kell összesen iskolába járni, csak itt 7 általános és 5 gimnázium van. Ami nagyon furcsa, hogy sem gimnáziumi felvételi, sem érettségi nincsen. Az egyetemekhez külön kell felvételizni, és az is sokat számít, hogy melyik gimnáziumba jártál korábban. A villa ángelaiak többségének például, ha Buenos Aires-be akar menni egyetemre, előbb el kell végeznie valahol Buenos Aires-en és Villa Ángelán kívül egy év előkészítő egyetemet.
A „promo“ év
A végzősöket hívják így, akiknek nagyon különlegessé teszik azt az évet. Rengeteg eseményt kell szervezniük, de cserébe különleges egyenruhát kapnak, amit ők tervezhetnek meg. Az én osztályom is tervezett egy ilyet, amiből én is kaptam, de ezt még nem tehetem közzé, mert márciusig titokban kell tartanom. Akkor lesz majd végzős az itteni osztályom, és majd csak akkor, az ún. „presentación de buzos“-on (egyenruhabemutatón) fogják bemutatni. Így most arról az egyenruhabemutatóról lesz kép, amin én is részt vettem.
Ezen kívül lehet egy komolyabb utazásuk is valahova az országba. Az idei promo osztály csak a provinciális fővárosig, Resistenciáig ment el, de az én osztályom jövőre egészen a déli sípardicsomba, Barilochéba fog elmenni.
Nagyjából ennyi minden gyűlt össze bennem az iskoláról, itt a végén már a búcsúosztályfotót láthatjátok. Azért kellett 4-est mutatniuk, mert az 5 osztályos gimnázium negyedikes („pre-promo“) osztálya. Összességében nagyon örülök, hogy megismerhettem, mert az iskola szokott az az alapvetés lenni, aminek az otthoni rendszerére, alapvetéseire még nagy világutazók is sokszor abszolút általánosként tekintenek. Az itteni rendszerben több dolog is volt, ami tetszett (pl.: „promo“ év, tanár-diák kapcsolat, tanári elkötelezettség), még több ami nem (pl.: órák hossza, tananyag, anyagi gondok), de végülis nagyon megszerettem ezt az itteni osztályomat is, és biztosan fognak majd hiányozni nekem.
