Az új baba

Na igen, a mostani eltűnésemhez leginkább ez a tény járult hozzá. Most tartok a 13. héten a legutóbbi ultrahang képen már látszik a kis buksija, keze és lába, már komoly 11 cm nagyságú a kistestvér.
Még Zsomborral az első három hónap minden gond nélkül telt addig most volt részem mindenben. Egész napos émelygés, rosszullét, étvágytalanság. Az összes szag zavart, számomra csak két fajtája létezett a dolgoknak a büdös és a szagtalan. Jó illatot csak most kezdek érezni. Én komolyan mondom, hogy még a konzerveknek is van szaguk... De ezen most már túl vagyunk, Zsombor is és én is túléltük. Mostanra vissza tért az erőm, már meg tudom közelíteni a konyhát és nem kell két óránként szundítanom egyet.
Már kívülről is igen komolyan kezd látszani, hogy mi készülődik odabenn... Annyira jó érzés újra pocakosnak lenni. Persze kicsit más, mert ugye Zsomborral az élet önmagában sem unalmas, hát még így. Viszont mióta az anyasággal az érzelmi kitöréseim is megváltoztak, nagyon meg tudok hatódni ha csak rá gondolok is az új jövevényre, ha meg képet látok róla akkor már rögtön jön a pityergés, arról már nem is beszélek, hogy milyen hallgatni a szívdobogását...
Tudtátok, hogy ilyenkorra már minden létfontosságú szerve megvan, szóval mostantól csak az a dolga, hogy nőjjön és erősödjön és ügyesen felkészüljön a kinti életre. Persze erről a nagytestvére is gondoskodik, mert azért még sokszor kézbe kell venni, és előszeretettel kopogtatba be a kistesóhoz lábbal vagy esetleg fejjel valamely játék alkalmával.