Van egy út...

Nyíregyházáról visz egy út Nagykárolyba, sokszor megjártuk már kettesben, hármasban, négyesben sőt sokkal többesben is ültünk már az autóban. Különböző autókkal jártunk arra: suzukival, piros toyotával, szürke toyotával és még ki tudja mivel. Csinos kis út, nincs is vele semmi gond. Azaz talán mégis van egy kicsike, lassan be kell látnunk hogy számunkra ez az út mindig kalandokat rejt! Erről az útról repültünk le, mikor Nagykárolyba kellett volna mennünk, ezen az úton akadtunk el amikor találkozónk lett volna egy kis településen a határ másik oldalán, és itt történt, hogy majdnem elgázoltunk egy nénit aki az út közepén kolbászolt teljes sötétségben. Az égiek, a sors számunkra ezen az úton mind tartogat valamit. L. azt mondja, hogy ezek a kalandok mindig pozitív kimenetelűek így nyugodtan járjunk csak arra, használjuk ki ezt a jó lehetőséget. Én inkább amondó vagyok, hogy ne feszítsük túl a húrt, ki tudja onnan fentről még hányszor figyelmeztetnek minket, és mikor fogy el a jószerencse és történik valami leírhatatlan.

Az első élményünk a legmaradandóbb, mikor is én vezettem már besötétedett, nyálkás őszi idő volt jött egy "s" kanyar, mely előtt egy traktorkihajtó van. Itt csúsztam meg és minden tudásomat bevetve fenn is maradtunk az úton, de aztán jött a másik irányba a kanyar. Mi meg lementünk az útról bele a szántóföldbe. Eltekintve egy-két lila folttól nem lett egyikünknek se semmi baja... 

A második lerobbanásra már nem is emlékszem pontosan, valami elromolhatott úgy kb. 5 km-re a határtól... természetesen ez is sötétedés után történt.

A legutóbbi volt talán a legdurvább. Vajáról tartottunk vissza Nyíregyházára autónkban a két gyerekkel és egyszer csak az autó lámpájának a fényében feltűnt egy öreg néni az út kellős közepén. Mázlinkra akik szembe jöttek még nem voltak olyan közel és L. hatalmas dudálással átment a szembe sávba. Megálltunk én kipattantam az autóból és kivettem a láthatósági mellényt elindultam vissza a nénihez, hogy legalább látszódjon, mert előbb utóbb valaki elüti. Mire odaértem L. is jött, hogy hívjunk egy mentőt neki, így hívtunk és megvártuk vele. Szörnyű arra gondolni, hogy mi történhetett volna... ha L. nem rántja el a kormányt, ha közelebb vannak  a szembejövők... sokat beszélgettünk melyik esetben ki és miért lenne hibáztatható. Nagyon nehéz kérdések ezek... A sokkhatás következtében viszont sikerült az autónkba disel helyett benzint tankolni, így a következő piros lámpáig tartott az utunk. Az égiek azonban tényleg rajtunk tartják a szemüket, mert az autót egy délután alatt meg lehetett javítani, újra működik!

Így számunkra van egy út... melyen mielőtt elindulnánk mindig imádkozunk az égiekhez és mikor visszaérünk mindig hálát adunk hogy megérkeztünk! Nem egy nagyon különleges út, de a mi családi történelmünkbe már beírta magát!

Természetesen nappali fényben is megjártuk már számtalanszor minden baj nélkül... szóval még nincs minden veszve, de nem árt figyelnünk...