2025. február 24., hétfő

Érkezés Villa Ángelába

Tegnap reggel érkeztünk Villa Ángelába, de ezt már előtte megkaptuk. Ezt az a bizonyos Joselín Bischoff készítette, aki az itteni magyar egyesület valamilyen vezetője (bár még nem tudom pontosan, mi a titulusa). Neki ma van a születésnapja, de az ünneplése mégsem csak róla fog szólni, hiszen a mai bulijába a mi érkézesünk is belekerült - mint az a meghívón is olvasható (a spanyol szöveg fordítása: Koccintsunk Joselin 62. születésnapjára és Lászlóék érkezésére). 

Amikor megérkeztünk, nagyon kedvesen és sok matéval fogadtak minket a buszpályaudvaron, aminek én különösen örültem. A háttérben látható emeletes busszal érkeztünk, 15 óra utazás után. Szerencsére a székek elég kényelmesek voltak, így mindhárman jól tudtunk aludni a buszon. Még reggel több benzinkúton is megálltunk, és megállapítottuk, hogy az egész pampának szénaszaga van (most a városközpontban lébő hotelünkben persze nem annyira érezzük).

Egyébként egész csoda, hogy ki tudtak jönni értünk, hiszen pont a szieszta előtt érkeztünk, 11 órakor. Itt a szieszta az szerintem még a munkaidőnél is pontosabban betartott dolog, ami 1-kor kezdődik, és 5-ig tart. Így aztán éjszaka meg nagyon sokáig fent vannak, és ebben az időszakban hétvégente karnevál van. Ezt láthatjátok a lenti videón.

 
Bár nektek most lelőttem a poént, de mi eléggé meglepődtünk, mikor olyan este 10 körül egyszer csak rengeteg autó kezdett dudálni a hotel előtt (ami a város főtere). Először azt hittük, lehet hogy valamilyen tüntetés van, de mikor kinéztünk az ablakon akkor megláttuk, hogy biztos nem az. A következő gondolatunk az volt, hogy a helyi focicsapat nyerhetett valami kupát, mert láttunk egy kupát is a tömegben. Gyorsan leszaladtunk, hogymegnézzük közelebbről is, és ott világosítottak fel minket arról, hogy ez a helyi karnevál. Aztán egy félóra múlva továbbindultak, mi pedig lemaradtunk, mivel a tömegből mindenki motorral vagy autóval volt. 


Iható-e a csapvíz Buenos Airesben?

- 72 éve csapvizet iszom, és nincs tőle semmi bajom - vonta meg a vállát Magdi néni, a Buenos airesi magyar közösség egyik vezetője. 

- Mindig fáj a hasam, ha csapvizet iszom, mintha követ reggeliztem volna - csóválta a fejét Márk, aki már  évek óta az Argentin fővárosban él. 

- Van olyan külföldi, aki állítólag rosszul van a csapvíztől, van, aki meg nem - foglalta össze a mai taxisofőrünk, majd lakonikusan hozzátette: ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz.


2025. február 20., csütörtök

Budapestről Magyarországra

Argentin idő szerint 22 órakor szálltunk le a buenos airesi repülőtéren. 23 órára átvergődtünk a határellenőrzésen és a vámon is, így fél 12-re meg is érkeztünk szállásunkkra, a Mindszentynumba. Amikor beléptem a kapun először egy Mindszenty Józsefről készült hatalmas fénykép fogadott a falon. Ahhoz, hogy belépjünk a közösségi terembe egy tíz méter hosszú folyosón kellett végigsétálni, majd amikor beléptünk a nagyterembe lesokkolódtam: Mi most eljöttünk Budapestről Magyarországra - gondoltam. A fal telis-tele volt gyönyörű, magyar szőttesekkel, kerámiákkal.



Ezeket az itt lakó Magdi néni gyűjtötte össze akkor amikor Magyarországon járt. Magdi néni egyébként egy csomó helyi magyar egyesületben tisztviselő, pl.: az Ars Hungarica elnöke, a Szent László és a Hungária Klub alelnöke, a Mindszentynum gondnoka. A szállás nagyon szép, látszik, hogy nagyon sok munka volt abban, hogy ilyen szépen nézzen ki: a fa ,,égőtartók"-at, a lambériát és a polcokat mind Magdi néni készítette a saját kezével. Ha bármikor is Buenos Airesbe jöttök ezt a szállást csak ajánlani tudom.







2025. február 16., vasárnap

Gazdagok lettünk!





Beváltottunk 500 dollárt argentin pesóra...

A legkisebb használható bankjegyeket kaptuk, ami az 1000 pesó, ami kb. 300 forintot ér. Persze még ezeknél az 1000 pesósoknál kisebb is van, visszajáróba még 50 pesóst is kaptunk (17 Ft)! És itt azt mondta nekünk a házigazdánk, Magdi néni: "Ó, hát Chacóban még 10 pesóst is használnak!" Persze, hogy pontosan mi a helyzet, azt még úgyis le fogjuk ellenőrizni.

Az utóbbi időben hatalmas volt az infláció Argentinában - még a forinthoz képest is. 
Az argentin infláció mértékét számunkra jól érzékeltette egy történet a Hungária Klubról. Büszkén mesélték, hogy tíz éve sikerült elérniük, hogy a nagytermüket kiadják különböző szervezeteknek, 30.000 pesóért. Ehhez érdemes tudni, hogy a mai ebédünk 20.000 pesóba került. Nekik is leesett, milyen kevésnek érezzük ezt, ezért gyorsan pontosítottak: ma már 1.000.000 pesó a bérleti díj...


GY.I.K.

Azoktól a barátoktól, családtagoktól, ismerősöktől és az ő ismerőseiktől, akik már tudtak az utazásunkról, sok-sok kérdést kaptunk. Amire tudunk, válaszolunk. .

 Hol lesztek pontosan? Buenos Airesben?

 Nem egészen. Buenos Airestől kb. 1000 km-re északra, a száraz esőerdő övébe, Chaco tartományba készülünk.

 Olyan messze?

 Minden relatív.

Vendégségben járt nálunk néhány hónapja Joselín (Jóska), a helyi magyarok kiemelkedő vezetője, őt kérdezgettük:

-          - Milyen messze van az Iguazu vízesés?

-          - Kb. 500 km.

-          - Córdoba, a legközelebbi nagyváros?

-          - Kb. 500 km.

-          - Asunción, Paraguay fővárosa?

-          - Kb. 500 km.

-          - A hegyek, az Andok hegyláncai?

-          - Kb. 500 km, mondta Joselín, és elébe vágott a többi kérdésünknek:

-          - Hát nem értitek? – tárta szét a kezét – Itt semmi sincs messze!

 

Hány óra az eltérés?

4 óra.

Ami nem túl sok.

Magyar idő szerint 10-11 körül kelünk, déltől állunk neki dolgozni, aztán éjjel kettőig dorbézolunk.

Kb. Gűth Máté-idő szerint fogunk élni. (Erdélyi barátainknak: Veress Valér-idő szerint).

 

Milyen ott az idő?

Röviden: fogalmunk sincs. Ki tud értelmezni egy olyan fogalmat, hogy „száraz esőerdő” (Selva seca)?

Amit tudunk:

A déli féltekén most nyár van, ami Buenos Airesben kellemes – szerintünk, mégis mindenki elmegy nyaralni.

Chacóban sokkal melegebb van: legtöbb nap 40 fok felett, sőt, egy kivételes napon 47 fokot mértek.

Közeleg az ősz:

Március 5-én kezdődik majd a tanítás, majd a helyiek szerint télen hideg van, a Buenos Aires-beliek szerint ott sosincs hideg. Mi meg majd meglátjuk.

 

Milyen közel lesztek az egyenlítőhöz?

 Pontosan a Baktérítő alatt leszünk.

 

Akkor az hogyhogy nem sivatag?

 A szél felőli óceán közel van (1200-300 km).

 

Mit fogtok ott csinálni?

 Kolos és Zsombor iskolába járnak, Apa (vagyis László) a helyi magyarok istápolására nyert el egy magyar állami ösztöndíjat. Van egy nagy terve, vagyis a helyiek terve, hogy László mit valósítson meg. De ez a nagy terv még titok. Ezen kívül Kolos focizik az Alvearban, Zsombor pedig játékvezető lesz, ha minden jól megy.


És a lányok?

 Leának Apa megígérte, hogy Chacóban majd lesz egy lova. Ezen kívül nagyon szeretne két kis házikedvencet, egy kapit és egy barát. Nonó pedig távmunkában szeretne dolgozni. Ami biztos, most nagyon hiányzunk egymásnak, és várjuk, hogy júniusban találkozzunk!

Csákó! (lectori salutem)

 

A hír igaz.

Egy évre.

Argentínába.

Az egész család...

 

No, ez az utóbbi hír nem teljesen igaz: két részletben utazunk, Apa és a fiúk előre jöttünk, hogy előkészítsük a terepet a lányoknak, Anyának és Leának. (Mint minden rendes migráns történetben).

 

Ez a naplónk.

Akit érdekelnek a kalandjaink, olvassa,

akit még jobban érdekel, kérdezzen is!


Kolos, Zsombor és László 


Ps.: Kövesd a blogunkat! Aki követi a blogunkat, az emailt fog kapni minden új bejegyzésünkről. Egy kicsit macerás bekövetni minket, mert csak akkor lehet, ha az embernek van Blogspot fiókja. Mivel ez ugyanolyan Google szolgáltatás, mint pl. a Youtube, nem nehéz csinálni egyet, csak arra kell vigyázni, hogy a folyamat közben folyton azt akarja elérni a Google, hogy kezdj el blogolni...

Repülőút

Vannak dolgok, amiket csak akkor ért meg az ember, ha átéli.

Nekem ezen a repülőúton több ilyen élményem is volt. Ráadásul annak ellenére, hogy én már jártam Amerikában is! Először a felszállás után 3-4 órával éreztem, hogy mit is jelent ez az utazás. Csak akkor tudtam felfogni, milyen messze is megyünk, mikor a kijelzőn a repülőgép még csak az út legelején volt, miközben órák óta utaztunk.

Aztán a másik nagy élményem a Paraná folyóhoz kapcsolódik. Ekkor már egy ideje Dél-Amerika felett repültünk, csak nagyon ritkán láttunk belőle valamit, mert folyton egyik felhőből a másikba repültünk bele (még szerencse, hogy Európában viszonylag tiszta volt az idő, legalább ott tudtunk sokat nézelődni). Aztán, két felhő között egyszer csak megláttam a Paraná folyót. Ugyan a világ egyik legnagyobb folyója, de azért mondhatnánk, hogy nagy folyót még Budapesten is találhat az ember. Viszont most értettem csak meg, hogy mi a különleges a 3. világbeli országok folyóiban, és miért is szeretik annyira a természetfilmesek. Ugyanis ezen a vidéken a folyókat még alig kezdték el szabályozni, és a repülőből így (mellékágakkal, patakokkal) egy hatalmas folyót láttunk meg, ami egy óriási ártéren volt szétterülve, és nehezen lehetett kivenni a főágat. Gyönyörű látvány volt, de sajnos ahhoz nem volt elég hosszú és tiszta a két felhő közötti idő, hogy le tudjam fotózni :(

Egyébként a repülőút nem volt rossz, reggel egy gyönyörű napfelkeltére ébredtünk (a hajnal sugarait a felhők felső oldalán láttuk), majd pedig Párizsban is többé-kevésbé simán ment az átszállás (azt leszámítva, hogy Kolost meg engem véletlenül a felnőtt útlevélvizsgálathoz tereltek). A második repülőút leírhatatlanul hosszú volt. Annyi előnye van ennek, hogy az ember legalább a repülőn belül szinte bármit csinálhat (persze csak amikor nincs turbulencia, ami vagy 7-8-szor is volt). Így aztán lehetett végig filmet nézni, könyvet olvasni, de még akár blogot is írni. Végülis szinte olyan volt, mintha egy napot otthon kellett volna tölteni (csak az előttem ülőnek kicsit közel volt a széke…).