Az életünk egy utazás! Ennek a blognak a születése pont egybeesik az enyémmel. Persze nem én hoztam létre, hanem az anyukám, Nóra. Azóta eltelt 16 év, és sok minden megváltozott. A Babamanó-blogból Útközben-blog lett, a Letenyei család ötfősre nőtt, és mostmár együtt írjuk tovább az életünket, ami egy utazás. Lea, Kolos, Zsombor, László és Nóra
2025. február 24., hétfő
Érkezés Villa Ángelába
Iható-e a csapvíz Buenos Airesben?
2025. február 20., csütörtök
Budapestről Magyarországra
2025. február 16., vasárnap
Gazdagok lettünk!
GY.I.K.
Azoktól a barátoktól, családtagoktól, ismerősöktől és az ő ismerőseiktől, akik már tudtak az utazásunkról, sok-sok kérdést kaptunk. Amire tudunk, válaszolunk. .
Vendégségben járt nálunk
néhány hónapja Joselín (Jóska), a helyi magyarok kiemelkedő vezetője, őt
kérdezgettük:
- - Milyen
messze van az Iguazu vízesés?
- - Kb.
500 km.
- - Córdoba,
a legközelebbi nagyváros?
- - Kb.
500 km.
- - Asunción,
Paraguay fővárosa?
- - Kb.
500 km.
- - A
hegyek, az Andok hegyláncai?
- - Kb.
500 km, mondta Joselín, és elébe vágott a többi kérdésünknek:
- - Hát
nem értitek? – tárta szét a kezét – Itt semmi sincs messze!
Hány óra az eltérés?
4 óra.
Ami nem túl sok.
Magyar idő szerint 10-11
körül kelünk, déltől állunk neki dolgozni, aztán éjjel kettőig dorbézolunk.
Kb. Gűth Máté-idő szerint
fogunk élni. (Erdélyi barátainknak: Veress Valér-idő szerint).
Milyen ott az idő?
Röviden: fogalmunk sincs. Ki tud értelmezni egy olyan fogalmat, hogy „száraz esőerdő” (Selva seca)?
Amit
tudunk:
A déli féltekén most nyár
van, ami Buenos Airesben kellemes – szerintünk, mégis mindenki elmegy nyaralni.
Chacóban sokkal melegebb
van: legtöbb nap 40 fok felett, sőt, egy kivételes napon 47 fokot mértek.
Közeleg az ősz:
Március 5-én kezdődik majd a
tanítás, majd a helyiek szerint télen hideg van, a Buenos Aires-beliek szerint
ott sosincs hideg. Mi meg majd meglátjuk.
Milyen közel lesztek az
egyenlítőhöz?
Akkor az hogyhogy nem sivatag?
Mit fogtok ott csinálni?
És a lányok?
Csákó! (lectori salutem)
A hír igaz.
Egy évre.
Argentínába.
Az egész család...
No, ez az utóbbi hír nem teljesen igaz: két részletben utazunk, Apa és a fiúk előre jöttünk, hogy előkészítsük a terepet a lányoknak, Anyának és Leának. (Mint minden rendes migráns történetben).
Ez a naplónk.
Akit érdekelnek a
kalandjaink, olvassa,
akit még jobban érdekel, kérdezzen
is!
Kolos, Zsombor és László
Ps.: Kövesd a blogunkat! Aki követi a blogunkat, az emailt fog kapni minden új bejegyzésünkről. Egy kicsit macerás bekövetni minket, mert csak akkor lehet, ha az embernek van Blogspot fiókja. Mivel ez ugyanolyan Google szolgáltatás, mint pl. a Youtube, nem nehéz csinálni egyet, csak arra kell vigyázni, hogy a folyamat közben folyton azt akarja elérni a Google, hogy kezdj el blogolni...
Repülőút
Vannak dolgok, amiket csak akkor ért meg az ember, ha átéli.
Nekem ezen a repülőúton több ilyen élményem is volt. Ráadásul annak ellenére, hogy én már jártam Amerikában is! Először a felszállás után 3-4 órával éreztem, hogy mit is jelent ez az utazás. Csak akkor tudtam felfogni, milyen messze is megyünk, mikor a kijelzőn a repülőgép még csak az út legelején volt, miközben órák óta utaztunk.
Aztán a másik nagy élményem a Paraná folyóhoz kapcsolódik. Ekkor már egy ideje Dél-Amerika felett repültünk, csak nagyon ritkán láttunk belőle valamit, mert folyton egyik felhőből a másikba repültünk bele (még szerencse, hogy Európában viszonylag tiszta volt az idő, legalább ott tudtunk sokat nézelődni). Aztán, két felhő között egyszer csak megláttam a Paraná folyót. Ugyan a világ egyik legnagyobb folyója, de azért mondhatnánk, hogy nagy folyót még Budapesten is találhat az ember. Viszont most értettem csak meg, hogy mi a különleges a 3. világbeli országok folyóiban, és miért is szeretik annyira a természetfilmesek. Ugyanis ezen a vidéken a folyókat még alig kezdték el szabályozni, és a repülőből így (mellékágakkal, patakokkal) egy hatalmas folyót láttunk meg, ami egy óriási ártéren volt szétterülve, és nehezen lehetett kivenni a főágat. Gyönyörű látvány volt, de sajnos ahhoz nem volt elég hosszú és tiszta a két felhő közötti idő, hogy le tudjam fotózni :(Egyébként a repülőút nem volt rossz, reggel egy gyönyörű napfelkeltére ébredtünk (a hajnal sugarait a felhők felső oldalán láttuk), majd pedig Párizsban is többé-kevésbé simán ment az átszállás (azt leszámítva, hogy Kolost meg engem véletlenül a felnőtt útlevélvizsgálathoz tereltek). A második repülőút leírhatatlanul hosszú volt. Annyi előnye van ennek, hogy az ember legalább a repülőn belül szinte bármit csinálhat (persze csak amikor nincs turbulencia, ami vagy 7-8-szor is volt). Így aztán lehetett végig filmet nézni, könyvet olvasni, de még akár blogot is írni. Végülis szinte olyan volt, mintha egy napot otthon kellett volna tölteni (csak az előttem ülőnek kicsit közel volt a széke…).