Iguazú

Az előző bejegyzésben olvashattátok kalandos érkezésünket Missiones tartományba. Most beszámolok nektek első kirándulásunkról is. Ha már eljutottunk ebbe a gyönyörű tartományba, akkor mindenképpen szerettük volna felfedezni az itt rejlő szépségeket is. Elsőnek rögtön a mindenki által ismert Iguazú vizeséshez látogattunk el. 

Az Iguazú nemzeti park Brazília és Argentína határán húzódik egy hatalmas világörökségi helyszín, mely nem csak a folyót és magát a vízesést foglalja magába hanem a környező őserdőt és hihetetlen állatvilágot is. A vízesés mind a két országból megközelíthatő, mi mind időben, mind a mozgásunkban korlátozva voltunk, így mivel Argentínában vagyunk azt választottuk, hogy innen nézzük meg magunknak ezt a helyet.

Aki esetleg még nem hallott róla az ismerheti a Misszió című filmből is ahol először Jeremy Irons kapaszkodik fel a sziklákon, majd később egy nagyobb csapattal Robert de Niro kíséretében is megteszi ezt az utat, hogy eljussanak az öslakos guaranik számára létrehozott misszióba. Ha nem láttátok a filmet akkor javaslom megnézésre!

Azt gondolnátok, hogy már közel voltunk, hiszen a tartományon belül voltunk, és pikk-pakk megérkezünk a világörökség színhelyére, azonban mindig meg kellet lepődnünk, hogy mekkora távolságok is vannak errefelé. Még egy jó 3 órás autóút várt ránk tiszta egyenes hegyi utakon (számomra az is nagyon meglepő, hogy itt a hegyi szerpentinek is egyenesek, nagyon nem szeretik a kanyarokat) Hajnalban indultunk, így is 9 után értünk a nemzeti parkhoz. Mielőtt elindultunk már készítettem magamat lelkileg, hogy sokan lesznek, hiszen ez egy nagyon ismert hely, a világ legszebb helyei között szerepel. Persze még így is meglepődtem, amikor kb 2 km-el a cél előtt már csak lépésben egy hosszú kocsisor közepén haladtunk. El is gondolkoztunk, hogy mit is keresünk itt, bár már a telefonjainkon nem nagyon volt jel, ami ugye azt jelzi, hogy mégiscsak jó helyen járunk. A szervezésre igazán nem lehetett panaszunk, a megfelelő méretű parkolóban profin irányították az autókat, ki hova parkoljon. Így hamar el is értünk a pénztárhoz kígyozó sorhoz, szerencsére már van tapasztalatunk az ilyen helyekkel, így László előző nap online megvette a jegyet (persze nem tudom mi lett volna, ha itt is jóval előbb kell megvenni a jegyeket, mint Európa jó pár városában), így mi elsétálhattunk a sorok mellett és az útleveleink felmutatásával be is engedtek minket!

Bent gyorsan kerestünk egy térképet, ahol megállapítottuk, hogy ez nagyon nagy és sokat kell menni (mi meg ugye egy gipszes lábú gyerekkel voltunk, nem éppen a legjobb formában érkeztünk, de hát mit lehetett tenni. Nem hagyhattuk, hogy ez meggátoljon minket). Így amikor a tábla mellett hajós kirándulásokat kínáltak úgy gondoltuk benevezünk rá és visszafelé majd csónakon jövünk.

Kinéztük, hogy a 'Garganta del Diabolo'-hoz- azaz az ördög torokhoz - kisvonattal is fel lehet menni, azonban egy ilyen kisvonatra nem olyan könnyű feljutni! Rengeteg ember várt a vonatra, szerencsére Zsombor szemfülessége, és a hajóstúrát árulók segítsége végett egész gyorsan feljutottunk, egy jól megtömött szerelvényre.

A vonat az Iguazú folyó környékét övező szubtrópusi őserdőn megy keresztül, ebből a nagyon korlátozott betekintésből is kiderül, hogy mennyire hihetetlenül benőtt egy ilyen erdő. Az ember megérti, hogy miért csak machete-vel lehet benne utat törni. Hihetetlen fák, aljnövényzet és virágok vonultak el a szemünk előtt. Az út nem volt több 15 percnél, de szerintem mindannyian gyorsan a hatása alá kerültünk! Felérve a következő látvány fogadott minket:

Itt is megbizonyosadhattunk róla, hogy nálunk a folyók tulajdonképpen csak patakok, Itt egy-egy folyó hihetetlen szélességben terül el. Ez itt 1500 méter szélességben viszi a vizet. A fenn látható fém hídon lehet eljutni a 'Gargante del Diabolo'-hoz. Ahol tulajdonképpen fentről tekinthettük meg a vízesést. Már az odavezető hosszú sétán is rengeteg szépséget és érdekességet láttunk, ahogy közeledtünk egyre hangosabb lett a morajlás is. Kiérve a híd végére mindannyiunkat letaglózott a látvány. Nem is maga a szépsége, nagysága, hanem az a hihetetlen erő ami ott rejlik.

Hosszas tolakodás és sorban állás árán sikerült nekünk is elkészíteni a fotókat, s bár egyikünk sem szereti a tömeget, tolakodást, senki sem érezte úgy, hogy ne érné meg a tömegben várakozni:

Tényleg csodás az állatvilág is, bár a rengeteg ember miatt ezekből nem sokat láttunk, de a napozó sok különböző pillangó is mindenki érdeklődését felkeltette, a folyó kövein napozó vizimadarak is elkápráztattak minket, csak úgy mint az élelmért az emberek között sétáló koatik (ez egy mosómedve féle):

Egy kisebb szünet után a csónakra is beszállhattunk, ami visszavitt minket a kindulási pontunkhoz. A csónak lassan haladt lefelé, az úton megálltunk egy kajmán közvetlen közelében, láttunk teknőst és gyönyörű növényzetet. Hajónk számunkra vészesen közel ment a vízeséshez, de harcedzett csónakosunk könnyedén elirányította a megfelő irányba. Miután kiszálltunk a csónakból Apa és Kolos a  kisvonantállomásig elksért aztán elmentek megnézni a többi vízesést de én a béna lábammal már nem bírtam toább menni.

Anyával és valamiért Zsomborral ott maradtunk a bejártanál... így lentről mi nem tekinthettük meg a vízeséseket. Egy jó félóra múlva megérkeztek a fiúk és indulhattunk vissza az autónkhoz. Készült rólunk hivatalos kép is fennt a vízesésnél, de sajnos nem találták meg a képet, ahol meg lehetett volna venni, így ez kimaradt...

Kellően elfáradva, de annál több élménnyel telve indultunk vissza Jardin America-ba, hogy belevessük magunkat a küldetés munkás részébe!

(A bejegyzést Leával közösen írtuk, lesz még ilyen!)

Útközben - Misiones tartomány

 Ha már elvetődtünk a föld másik felére, akkor gondoltuk kicsit felfedezzük. Mivel László KCSP ösztöndíjas, így az ebben rejlő lehetőségek keretei között tudunk mozogni! Mivel a tavalyi ösztöndíjas Misionesben van, arra gondoltak, hogy cserélnek egy rövid időre. Mi elmegyünk oda László tart neki intenzív magyar órákat, este csinálunk nekik táncházat és a maradék időnkben felfedezzük Missiones tartományt! Ezzel össze is csomagoltuk kis batyóinkat bepakoltunk minden szükséges és szükségtelen dolgot Tropiba (kicsi autónkba, amiről korábban már írtam) Nem rövid útra készültünk, hiszen szállásunk kb 600 km-re van tőlünk, de mi már sokat látott utazók vagyunk, így nekivágtunk. Nem egy napra terveztük az utat. Vasárnap elindultunk és kb 300 km után foglaltunk egy szállást egy nemzeti park mellett, hogy megpihenjünk. Reggel felkeltünk, megreggeliztünk és útnak indultunk. Elhagytuk Possadas-t, aztán Candelaria-t de itt már nagyon fogyóban volt a benzinünk, így megálltunk egy benzinkútnál. Ahol László megállt és megkérdezte:

- Szerinted is füstöl a motorháztető! Én nem láttam elsőre... szóval nem voltam valami nagy segítség! De Lászlót nem hagyta a dolog, így kinyitotta a motorháztetőt, ahol nem tudom mit látott, de rögtön szerelőre volt szükség! A benzinkúton volt szerelő is, aki megállapította, hogy ezzel nem tud mit csinálni, viszont adott Candelaria-ban egy másik szerelőt. Még 2-en elvitték az autót a szerelőhöz, a többiek a benzinkúton szórakoztatották magukat. Bő fél óra múlva jöttek vissza, megvolt az ítélet: elrepedt az injektornál valami, így szívárog a dízel és az füstölgött... A szerelő nem tudja megcsinálni, de szerinte nyugodtan mehetünk tovább... Mi azért nem voltunk ebben annyira biztosak, így az összes kapcsolatunkat bevetve találtunk egy szerelőt Posadas-ban, aki azt mondta mehetünk... 

Így visszaszálltunk az épp nem füstölgő autónkba, és szépen visszamentünk, a szerelőhöz. Aki kb. 3 óra alatt el is készült a javítással. Mi ez idő alatt a városi arborétumban sétálgattunk, mindenkit nagyon izgatott a dolog. De a feletti örümünkben, hogy mégis eljutthatunk uticélunkhoz, azért sétáltunk egyet.

Ezek után már eseménytelenül zajlott az út estére rendben megérkeztünk, első állomásunkra: Jardin America-ba. Itt a magyar közösség vezetője fogadott minket, a magyar háznál ahol az ágyaink voltak... Leginkább egy konyha volt, egy fürdővel és az emeleten ágyakkal. Az emeletre meredek különböző lépéstávolságú lépcsők vittek fel, ami a kislányunk bekötött lábával, nem tűnt annyira jó szórakozásnak. Valamint ismét elég hide lett a tető pedig nem, hogy szigetelve nem volt, deg egyes helyeken kis is lehetett látni. Így inkább kerestünk egy szállást, ami földszinti volt, bár a légkondi nem működött de ez nem okozott problémát mert egy pici szobában aludtunk 5-en két francia ágyban, így nem kellett félni, hogy megfázunk. 

Misiones tartomány Argentína északkeleti csücskében helyezkedik el határos Brazíliával és Urugvayal is. Felszíne változatos, nagy hegyek ugyan nincsenek, de a dombos a vidék, ami vizekben gazdag több folyó is átszeli. Ezek a folyók iszonyú szélesek - néha olyan érzésünk volt, hogy tengerparton vagyunk -és össze vissza folynak. A talajnak hihetetlen vörös színe van. Valah itt is hatalmas erdők terültek el, amiket már kiírtottak, aztán elkezdték visszaerdősíteni. Itt találhatók a mate ültetvények is.

Maga a név a jezsuita missziókra utal, de a terület jóval régebb óta lakott hiszen a jezsuita missziók  a gauarani indiánok lakhelyén jöttek létre, abból a célból, hogy megvédjék őket a rabszolgakereskedőktől.