Iguazú

Az előző bejegyzésben olvashattátok kalandos érkezésünket Missiones tartományba. Most beszámolok nektek első kirándulásunkról is. Ha már eljutottunk ebbe a gyönyörű tartományba, akkor mindenképpen szerettük volna felfedezni az itt rejlő szépségeket is. Elsőnek rögtön a mindenki által ismert Iguazú vizeséshez látogattunk el. 

Az Iguazú nemzeti park Brazília és Argentína határán húzódik egy hatalmas világörökségi helyszín, mely nem csak a folyót és magát a vízesést foglalja magába hanem a környező őserdőt és hihetetlen állatvilágot is. A vízesés mind a két országból megközelíthatő, mi mind időben, mind a mozgásunkban korlátozva voltunk, így mivel Argentínában vagyunk azt választottuk, hogy innen nézzük meg magunknak ezt a helyet.

Aki esetleg még nem hallott róla az ismerheti a Misszió című filmből is ahol először Jeremy Irons kapaszkodik fel a sziklákon, majd később egy nagyobb csapattal Robert de Niro kíséretében is megteszi ezt az utat, hogy eljussanak az öslakos guaranik számára létrehozott misszióba. Ha nem láttátok a filmet akkor javaslom megnézésre!

Azt gondolnátok, hogy már közel voltunk, hiszen a tartományon belül voltunk, és pikk-pakk megérkezünk a világörökség színhelyére, azonban mindig meg kellet lepődnünk, hogy mekkora távolságok is vannak errefelé. Még egy jó 3 órás autóút várt ránk tiszta egyenes hegyi utakon (számomra az is nagyon meglepő, hogy itt a hegyi szerpentinek is egyenesek, nagyon nem szeretik a kanyarokat) Hajnalban indultunk, így is 9 után értünk a nemzeti parkhoz. Mielőtt elindultunk már készítettem magamat lelkileg, hogy sokan lesznek, hiszen ez egy nagyon ismert hely, a világ legszebb helyei között szerepel. Persze még így is meglepődtem, amikor kb 2 km-el a cél előtt már csak lépésben egy hosszú kocsisor közepén haladtunk. El is gondolkoztunk, hogy mit is keresünk itt, bár már a telefonjainkon nem nagyon volt jel, ami ugye azt jelzi, hogy mégiscsak jó helyen járunk. A szervezésre igazán nem lehetett panaszunk, a megfelelő méretű parkolóban profin irányították az autókat, ki hova parkoljon. Így hamar el is értünk a pénztárhoz kígyozó sorhoz, szerencsére már van tapasztalatunk az ilyen helyekkel, így László előző nap online megvette a jegyet (persze nem tudom mi lett volna, ha itt is jóval előbb kell megvenni a jegyeket, mint Európa jó pár városában), így mi elsétálhattunk a sorok mellett és az útleveleink felmutatásával be is engedtek minket!

Bent gyorsan kerestünk egy térképet, ahol megállapítottuk, hogy ez nagyon nagy és sokat kell menni (mi meg ugye egy gipszes lábú gyerekkel voltunk, nem éppen a legjobb formában érkeztünk, de hát mit lehetett tenni. Nem hagyhattuk, hogy ez meggátoljon minket). Így amikor a tábla mellett hajós kirándulásokat kínáltak úgy gondoltuk benevezünk rá és visszafelé majd csónakon jövünk.

Kinéztük, hogy a 'Garganta del Diabolo'-hoz- azaz az ördög torokhoz - kisvonattal is fel lehet menni, azonban egy ilyen kisvonatra nem olyan könnyű feljutni! Rengeteg ember várt a vonatra, szerencsére Zsombor szemfülessége, és a hajóstúrát árulók segítsége végett egész gyorsan feljutottunk, egy jól megtömött szerelvényre.

A vonat az Iguazú folyó környékét övező szubtrópusi őserdőn megy keresztül, ebből a nagyon korlátozott betekintésből is kiderül, hogy mennyire hihetetlenül benőtt egy ilyen erdő. Az ember megérti, hogy miért csak machete-vel lehet benne utat törni. Hihetetlen fák, aljnövényzet és virágok vonultak el a szemünk előtt. Az út nem volt több 15 percnél, de szerintem mindannyian gyorsan a hatása alá kerültünk! Felérve a következő látvány fogadott minket:

Itt is megbizonyosadhattunk róla, hogy nálunk a folyók tulajdonképpen csak patakok, Itt egy-egy folyó hihetetlen szélességben terül el. Ez itt 1500 méter szélességben viszi a vizet. A fenn látható fém hídon lehet eljutni a 'Gargante del Diabolo'-hoz. Ahol tulajdonképpen fentről tekinthettük meg a vízesést. Már az odavezető hosszú sétán is rengeteg szépséget és érdekességet láttunk, ahogy közeledtünk egyre hangosabb lett a morajlás is. Kiérve a híd végére mindannyiunkat letaglózott a látvány. Nem is maga a szépsége, nagysága, hanem az a hihetetlen erő ami ott rejlik.

Hosszas tolakodás és sorban állás árán sikerült nekünk is elkészíteni a fotókat, s bár egyikünk sem szereti a tömeget, tolakodást, senki sem érezte úgy, hogy ne érné meg a tömegben várakozni:

Tényleg csodás az állatvilág is, bár a rengeteg ember miatt ezekből nem sokat láttunk, de a napozó sok különböző pillangó is mindenki érdeklődését felkeltette, a folyó kövein napozó vizimadarak is elkápráztattak minket, csak úgy mint az élelmért az emberek között sétáló koatik (ez egy mosómedve féle):

Egy kisebb szünet után a csónakra is beszállhattunk, ami visszavitt minket a kindulási pontunkhoz. A csónak lassan haladt lefelé, az úton megálltunk egy kajmán közvetlen közelében, láttunk teknőst és gyönyörű növényzetet. Hajónk számunkra vészesen közel ment a vízeséshez, de harcedzett csónakosunk könnyedén elirányította a megfelő irányba. Miután kiszálltunk a csónakból Apa és Kolos a  kisvonantállomásig elksért aztán elmentek megnézni a többi vízesést de én a béna lábammal már nem bírtam toább menni.

Anyával és valamiért Zsomborral ott maradtunk a bejártanál... így lentről mi nem tekinthettük meg a vízeséseket. Egy jó félóra múlva megérkeztek a fiúk és indulhattunk vissza az autónkhoz. Készült rólunk hivatalos kép is fennt a vízesésnél, de sajnos nem találták meg a képet, ahol meg lehetett volna venni, így ez kimaradt...

Kellően elfáradva, de annál több élménnyel telve indultunk vissza Jardin America-ba, hogy belevessük magunkat a küldetés munkás részébe!

(A bejegyzést Leával közösen írtuk, lesz még ilyen!)