Na ezt a címet pénteken érdemeltem még ki... miért is?:
hosszas tervezgetés és szervezés után végre összeállt minden ahhoz, hogy elmehessek vásárolni magamnak egy-két ruhadarabot, merthogy az elmúlt hónapokban hordott ruhák már nem jók rám, viszont a régi ruháim még legalább egy évig nem lesznek jók rám...
Na de lássuk a lényeget, történetünk főszereplője azaz én, vidáman megérkezik a bevásárlóközpontba, bemegy az első boltba, kiválasztja a neki tetsző felsőket és nadrágokat, bemegy a próbafülkébe levenné a csizmáját, de a cipzár becsípi az alatta lévő bőrt, bénázik egy kicsit de aztán csak lehúzódik valahogy, felpróbálja az összes kiválasztott ruhát, kijön megveszi a megfelelő ruhákat és már megy is a következő boltba.
Ahol a fenti lépések pontról pontra megismétlődnek... kivéve, hogy amikor elér ahhoz a ponthoz, hogy a csizma cipzárja becsípődik... itt dől össze kis világunk! Ugyanis se fel, se le... egy millimétert sem mozdult a cipzár!
Főhősünk Őrült tajtékozással távozik a boltból, hívja a férjét (kb. 200-szor) aki nem veszi fel a telefont, mert ebédel és természetesen ilyenkor a telefonnak az irodában a helye... sebaj kb. három helyen lehetnek ebédidőben. Fölpattanok a villamosra, majd az iroda környékén le, be az első lehetséges helyre és szerencsére pont ott van :))
Őrült hangon elpuffogjom, hogy mi a baj és hogy azonnal meg kell oldani! Természetesen a férj jót nevet próbálja húzni le, majd fel de a cipzár nem mozdul. Ekkor jön a drasztikus megoldás: Olló kérése, majd egy kisebb bőrdarab kivágása és a csizma ismét üzemkész!
Főhös visszapattan a villamosra és folytatja a bevásárlótúrát....
Szerintem ezzel megérdemlem a fenti címet!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése