Telefonon csak akkor látszanak rendesen a képek, ha alul az internetes verzió megtekintésére kattintanak!
Április 2-án nemzeti ünnep volt Argentinában, a "Día del Veterano y de los Caídos en La Guerra de las Malvinas" (a falkland/malvinas-szigeteki háború halottjainak és veteránjainak emléknapja). Az ünnepet nekem kicsit nehéz volt megérteni, hiszen az 1982-es háború egy olyan dolog, ami még sokaknak élénken él az emlékezetében, ezért sokkal hitelesebbek a megemlékezések.
A háború története egyébként, hogy 1833-ban az angolok elfoglalták a sarkkörön túl található (addig spanyol gyarmat) Malvinas/Falkland-szigeteket, amit aztán Argentína többször próbált diplomáciai úton visszaszerezni. Végül 1982-ben egy katonai diktatúra rászánta magát a sziget elfoglalására, és a szigetre lépés napja (április 2.) azóta Argentína egyik legfontosabb nemzeti ünnepe, ahol a szabadságuk, szuverenitásuk megőrzésének fontosságára emlékeznek.
Az iskolában erről hallgattunk egy gitárkíséretes verset, az a felvétel ezen a linken érhető el, szerintem érdemes meghallgatni, nagy átéléssel szaval/énekel a szerző-előadó. Ide pedig beillesztem az eredeti szöveget és az én fordításomat.
Adrián Baggi: 2 de abril
Después de un domingo bravo que se voló con el viento
llegó la lunes a la escuela, cansado y con mucho sueño.
Cómo se pasan los días que ya casi ni los siento
de desfleca la semana, otra más sin remiendos.
Suena el timbre y más de cuatro le corren carrera al tiempo
porque aquel que llega tarde es media falta de arresto,
y será una falta entera pa'l que se quedó durmiendo.
El estudio es necesario hasta pa' ser barrendero,
y hay que cuerpearla de entrada, que si no
que si no se pone feo.
Forman fila, y la bandera se confunde con el cielo.
Y le cantan por ser criolla, el alumnado completo
un canto de patriotismo acuna'o dentro del pecho.
Después, silencio profundo como señal de respeto,
saludo a los profesores y derechito pa' adentro.
Alza el tono el profesor y la vez se pone en serio:
Hoy es lunes, 3 de abril, tenían un deber, ¿lo han hecho?
A ver, Marcelo Gutiérrez, pasa acá al frente y léelo.
Se pone de pie el muchacho y empieza leer con miedo:
El 2 de abril en mí patria se vuelve rojo misterio
y de Mancha el almanaque porque es día muy nuestro
con la sangre de esos hombres que con honor defendieron
el suelo de aquellas islas, que según dicen es nuestro.
Le pido a Dios poderoso que cuide a los que murieron
y grito: ¡Viva la patria!, como un homenaje a ellos.
El profesor felicita, se sienta el chico contento.
Y uno de la clase su homenaje va leyendo,
y el profesor evalúa, como midiendo el talento.
A ver, Gustavo Maciel, mostrarnos que es lo que has hecho.
Queda callao, el muchacho, hijo de padres tamberos
y responde a la insistencia: Yo no hice nada, maestro.
Hoy un silencio de tumba.
Pero, Maciel, ¿qué me ha hecho?
Si no hizo los deberes, es una falta del respeto
yo soy nuevo en esta escuela y voy a cuidar mi puesto
y a nadie voy a permitirle que me ande tomando el pelo.
Se larga a llorar Maciel, con la carta entre los dedos.
Suena el timbre y los demás van a jugar al recreo.
Cae un uno en la libreta que duele hasta el maestro,
que al verlo llorar, se acerca pa' ofrecerle consuelo.
¿Por qué no hiciste el deber?
¿Por qué no hiciste el deber?, contestá
contestá, seme sincero.
Y al responde el muchacho, entre sollozo y lamento,
allá en la isla, señor
allá en la isla, señor, yo tengo un hermano muerto
se fue defender la patria y todavía lo espero...
El profesor, sorprendido, lo miraba boquiabierto
y solo atinó: ¿Por qué no me lo dijeron?
Caminó hasta al lado del niño, le dio un abrazo y un beso.
Se volvió pa'l escritorio, borró el uno que había puesto
Y al retirarse, se oía: ¿Por qué no me lo dijeron?
La bandera, a media asta, eternamente de duelo
busca alguna explicación por sus hijos que no han vuelto.
Yo sé bien de que no es justo que a uno le roben el suelo
pero no es justo tampoco hacerse matar por ello.
Nunca olvidemos que el fin no justifica los medios.
Vayan estos versos sencillos pa' los chicos que murieron:
inocentes criaturas, como Maciel de mi pueblo.
El 2 de abril en mi patria se vuelve rojo misterio
y se manchael almanaque porque es un día muy nuestro
con la sangre de esos hombres que con honor defendieron
el suelo de aquellas islas, que según dicen es nuestro.
Le pido a Dios poderoso que cuide a los que murieron
y grito: ¡Viva la patria!, como un homenaje a ellos.
-------------------------------------------------------------------
Adrián Baggi: Április 2-a
A viharos vasárnap vad zaját a szél lassan elfújta,
De máris a hétfő érkezett fáradtan és álmosan az iskolába.
Én meg szinte nem is érzem már, hogyan múlik el egy-egy nap,
Látom, javítani nem lehet semmit, ahogy ez a hét is elillan.
Szól a csengő és jó pár diáknak kell az idővel versenyt futnia,
Mert aki kicsit is késik, annak fél igazolatlan a jutalma,
És egy egészet írnak be annak, aki elaludt volna.
Itt még az utcaseprőnek is kell tanulnia,
És embernek lennie a gáton, mert ha
Mert ha nem az, még neki is jaj.
Felsorakoznak, és a zászló beleolvad az égboltba.
Érzik, hogy összetartoznak, és együtt éneklik a magasba
Azt a dalt, amely bentről, szívük mélyéről fakad.
Aztán 1 perc csönddel tiszteletet adnak,
Majd köszönnek a tanároknak és jobbra át az osztályba.
A tanár felemeli hangját, s így szól szigorúan:
"A mai nap április 3-a, a házitok, ugye megvan?
Lássuk mondjuk, Gutiérrez, gyere ki ide, fel kell olvassad!"
Feláll a fiú, megremeg a lába, és halkan így szól a szája:
"Április 2-a mindig vörös rejtély a hazámban,
Annyira a mi napunk, hogy még a naptárat is megfogja
A vére hőseinknek, kik dicsőséggel helytálltak,
Mikor a szigetek földjét védték, ami - úgy mondják - jogosan a miénk volna.
Arra kérem a Mindenhatót, áldja meg a halottakat,
És így kiáltok tiszteletükre: "Éljen a haza!"
A tanár megdicséri, s leül a diák mosolyogva,
És máris jön a következő, hogy sajátját felolvassa,
A tanár pedig osztályozza, a tehetséget latolgatva.
"Most te jössz, Maciel, mutasd meg te is a munkádat!"
Nagyon lassan válaszol a fiú - tejesgazdák sarja -
"Tanár úr, nem csináltam meg a házimat."
A teremben síri csönd van.
"De, Maciel, ezt hogy gondoltad?
Tudod, milyen tiszteletlen nem megírni a házidat?
Lehet, hogy új vagyok, de megmutatom majd maguknak:
Velem a bolondját bizony senki ne járassa!"
Keservesen sír Maciel, kezében az üres lappal,
Szól a csengő, s a többiek a szünetben játszani indulnak.
A karót beírni azért nagyon fájt a tanárnak,
Odalépett hozzá, hogy azért megvigasztalja.
"Miért nem csináltad meg, amit kellett?
Tán elfelejtetted? Mondjad,
Mondjad bátran, fiam."
Válaszol a fiú, bár hangját a sírás tompítja:
"Ott a szigeten, uram,
Ott a szigeten, uram, a bátyám meghalt.
A hazáját védeni ment el, és én azóta várom haza..."
A tanár meglepődött, az égben a szemhéja,
Csak annyit tud kibökni: "De hát miért nem mondtad?"
A fiúhoz lép, megöleli, s a fejét megsimogatja,
Majd asztalához lépve az egyest kitörli a naplóban,
És távoztában még hallatszik: "Miért nem mondtad, miért nem mondtad?"
A zászló félárbócon van, örök fájdalomban,
Keresi fiait, kik már sosem térnek vissza.
Tudom jól, hogy a másik földjét elvenni igazságtalan,
De gyilkoltatni érte semmi áron nem szabad.
Hogy a cél az eszközt nem szentesíti, ne felejtsük soha.
Szóljon hát ez a dal, a gyermekeknek, kik meghaltak,
Vétlen kis teremtések, mint Maciel az én falumban.
Április 2-a mindig vörös rejtély a hazámban,
Annyira a mi napunk, hogy még a naptárat is megfogja
A vére hőseinknek, kik dicsőséggel helytálltak,
Mikor a szigetek földjét védték, ami - úgy mondják - jogosan a miénk volna.
Arra kérem a Mindenhatót, áldja meg a halottakat,
És így kiáltok a tiszteletükre: "Éljen a haza!”
És végül egy kis színes: az ünnepet reklámcélra is ki lehet használni, az egyik lottó ezt találta ki:
