Érdekességek 2.

A pöttyös az igazi! 

Az élelmiszereken minden cukrot, tartosítószert, káros anyagot jelölni kell. Minden finomságon, amit megvennél, nagy fekete nyolcszögek vannak, belírva nagy betűkkel, hogy túlzott cukor bevitel, túlzott só bevitel, gyerekek fejlődésére káros anyagokat tartalmaz. Természetesebben minél finomabb valami, annál több ilyen kis nyolcszög van rajta. Az igazi ínyencfalatokon akár 5 pötty is lehet, és ha alatta még egy fekete téglalap is van, akkor aztán az már csuda szupi. Persze azért jobb, ha a bevásárlókosaradtól távol tartod.

Finomságok csomagolása

Kuka

A lakossági szemétgyűjtés: mint mindenhol itt is a szemetzacskóban gyűjtik az emberek a szemetet. Ez még önmagában nem is lenne érdekes. Azonban az összeggyűjtött szemetet nem nagy kukába teszik ki az utcára, hanem egy vasszerkezetbe. Ennek rengeteg formáját el tudják készíteni, lehet zárható is, van nagyobb meg kisebb. Illetve a művészlelkűek mindenféle alakokat is formálnak belőle. Aztán kb.  két-háromnaponta jön a szemétszállító, és innen viszi el szemetet. Ami a zacskó kiszakad vagy valamiért kiborul, akkor otthagyják, mert csak a becsomagolt szemét kerül elszállításra...

Motoros sokk 

Sajnos erről nincs fényképem, mert nem igazán lehet olyan gyorsan fényképezni, mint ahogy gyorsan megtörténik. Ami teljesen elképesztő, azok az itteni motorosok... Itt szinte mindenki motorral közledik leginkább kismotorral. A sisakot itt nem ismerik, nagyon ritka, hogy bárki is használja. A motoron általában nincs világítás, ha már legalább az első vagy a hátsó lámpa ég az már szupi. A motoron általában nem egy ember utazik, hanem mondjuk egy család (anya, apa és 3 gyermek és még valami lehet a kézben is) 3 és 4 ember a gyerekekkel teljesen normális. Itt már 14 éves kortól lehet használni a motort, amihez nem kell jogosítvány. Így aztán az emberek egy jó részének fogalma sincs a közlekedési szabályokról...Nagyon izgalmas helyzetek tudnak alakulni egy seperc alatt... Télen amikor fázik a kezük, akkor egy kézel vezetik a motort, néha nemes egyszerűséggel keresztbe fogva a kormányhoz. Van, hogy a főúton sötétben haladva a telefon zseblámpájával világítanak...

Ez a kép sajnos nem adja vissza a valóságot. Motorparkolók például mindenhol vannak. Van, hogy ülsz az autóban és minden oldalról motorosok vesznek körül, azt se tudod merre menj, nehogy elüss egyet...

Kávé

És a mai utolsó, ami talán sokatok számára ismerős, de én még nem találkoztam vele: a filteres kávé. Úgy ahogy otthon a teát, itt a tea mellett a kávét is meg lehet venni ilyen kiszerelésben:

A betörés

Nos, igen! Miközben mi ezeket a csodás tájakat jártuk be, és igyekeztünk valamit átadni magyar kultúránkból az errefelé élő magyaroknak, addig valakik szépen kipakolták a házunkat! 

Pedig a hazafelé utunk éppen egészen simán ment. Az autó egész úton jól ment, csak úgy suhantunk a végtelen argentín utakon... Hazaérkezve, első látásra minden rendben volt, aztán ahogy behordtuk a cuccokat észrevettük, hogy mintha kicsit kevesebb dolog lenne a lakásban mint előtte... Először azt vettem észre, hogy hiányoznak a poharak, evőeszközök, teák, kakaó azaz minden amit a konyhaszekrénybe tartottunk. Edények, kancsók a szépen felépített kis konyhánk apró, hasznos részletei. László észrevette, hogy hiányzik a kamerája, a gyerekek a táskáikat hiányolták, cipőket, pulcsikat. Kölcsön kaptt dolgokat... Bicikli a garázsból... Már a korábbi utazás során is bejöttek, de akkor még csak a kertig merészkedett a betörő és a kölcsönkapott kerti bútorokat vitte el.

Azért tudni kell erről a házról, hogy nem egy nagy művészet ide betörni. Az ablakok nem záródnak jól, az abalakokat védő zsalugáterek szintén nem. Így aztán nem kellett nagy munka ahhoz, hogy valaki benyomja az egyik ablakot és kipakolja a házat. Amúgy a nyílászárók minden házon vagyon vacakok, de a többi házon többnyire rács van, csak ezen nincs, amit bérelünk. 

Így aztán a megérkezés estéjét László és Kolos a rendőrségen töltötték, hogy bejelentsék a betörést. Másnap reggelre már itt is voltak a rendőrök, harmad napra pedig elkapták a tetteseket. Hiszen ez egy kisváros, mindenki tudja, hogy kik járnak a törvénytelen utakon. A dolgaink nagy része nem került elő, de a legértékesebbek, mint László kamerája és hangfelvelő eszközök, a kölcsön kapott fúró, egy bicikli, az igen, és még két edény is. Az egyik edényünkben még rotyogott az ebéd, amikor a rendőrök rajtaütöttek a tetteseken. Gondolom a többi dolgon gyorsan, könnyen túl lehetett adni így azokat sose látjuk viszont. 

Azonban ez az eset mindenki lelkesedését Villa Angela iránt erőteljesen lehúzta. Eddig se éreztük azt, hogy nagyon sikeresen integrálódtunk az itteni közösség különböző részeibe, de ez az eset még a kedvünket is elvette tőle. Szépen berendezgettük itteni életünket és annak darabjainak elvesztése fájó élmény! Nem is a pénzbeli érték, mégcsak nem is a tárgyakhoz fűződő érzelmi érték. Hanem a helynek szavazott fennmaradt bizalmunk sérült mélyen! 

Nem érezzük, hogy bármit pótolni szeretnénk. Hiszen hamarosan tovább állunk ebből az álmos kisvárosból, hogy szép lassan hazaérjünk Magyarországra. Nem szeretnék már újra beruházni pohárba, kancsóba, takaróba...

Azért természetesen a nagyon szükséges dolgokat pótoltuk, hiszen tesi cipőre szükség van, táska kell az iskolábajáráshoz, teát, kávét reggelihez dolgokat megvettük... de sütis keverőtál nem lesz már, hiszen a főzőedényben is remekül össze tudom keverni a süti tésztáját!

Azért az is kiderült, hogy van egy kedves szomszédunk, aki rögtön első este hozott nekünk kölcsön evőszeszközt, edényt, poharakat. Így ezek nem hiányoznak már! De az is kiderült, hogy van olyan szomszédunk is aki felébredt éjszaka a betörés hangjaira. Felkelt, hallgatózott, hallotta vagy valaki a nálunk a konyhai edényekkel csörömpöl, tudta, hogy mi nem vagyunk itthon, de nem érezte úgy hogy szólnia kellene a rendőrségnek, vagy legalább nekünk egy üzenetben. 

Ehhez a bejegyzéshez, most nem teszek képet. Csak szavaink mesélnek nektek...

Misiones - IBERÁ Park

 Észak-Argentína ezen nagyon érdekes, színes vidékén található az Iberá Nemzeti Park. Ez a csodálatos terület a legnagyobb védett övezet egész Argentínában. Egy része lápvidék. A területet vissza kellett vadítani, mert a marhatartók használták, őket nemes egyszerűséggel kiszorították innen és visszaadták a területet a vadonnak. Rengeteg állat és növény található itt, és ami igazán meglepő volt számunkra, az az, hogy ezeket még látni is lehetett! A növényeket nem tudtuk annyira megcsodálni. Számunkra az itteni növények nem annyira értelmezhetőek, de az állatok annál inkább.

A park csak kísérővel látogatható. Így történt, hogy kerestünk egy idegenvezetőt magunknak, aki egy nagy terepjáróval bevitt minket a parkba. Ez azt jelenti, hogy egy 30 km-t kell autózni, hogy meglásd az érdekes dolgokat. Az út azonban addig sem unalmas, a környező földeken visszatelepítik a kiírtott erdőket. Sokan fenyőt telepítenek, aminek a gyantáját begyűjtik és eladják. Ezeket is megcsodálhatod, aztán láthatod a mindenfelé legelő marhákat és mellettük szundikáló kajmánokat (yacaré), illetve legelésző carpinchót, magyarul (brazilul) caibarát. És rengeteg sasfélét. Itt több féle sas is megtalálható - szerintem egész Argenítna területén nagyon gyakori - és mindenhol lehet őket látni. Errefelé egyébként is számunkra hihetetlen gazdag madárvilággal találkozunk mindenhol. De ebben a parkban láttuk eddig a legszínesebb, legizgalmasabb egyedeket. Hatalmas piros papagájokat is láttunk, de sajnos azokat nem tudtam lefotózni, azért egy kis ízelítő is legyen a látottakból:

Mocsári szarvas

Yacaré, magyarul kajmán

Carpincho, "magyarul" capibara

Az egyetlen előlünk bújkáló faj a majom volt, azokat sajnos nem láttunk! De hihetetlen közel jöttek a krokodilok, és a kapibarák is. Egyes madarakat is egészen közelről tudtunk megcsodálni...

Munkás hétköznapok

 És, hogy miért is jöttünk ebbe a messzi tartományba? László a Misiones tartománybeli KCSP ösztöndíjjassal összebeszélt, hogy 2 hétre cserélnek. Így mire elindultunk már kész volt az intenzív  nyelvtanfolyam tervével, az esti beszélgetések témáival. Kolossal készültek arra, hogyan fognak táncot és éneket tanítani. Zsombor volt a zene felelős. Mindenki a maga módján készült. Mi Leával azt gondoltuk, hogy nem lesz sok dolgunk, csak támogatjuk fiúkat. Azonban nem így lett.

Első állomásunkon Jardín Americában, majd később Posadasban is az volt a terv, hogy 5 alkalmas (4 napos) tanfolyam esti kikapcsolódós programokkal. Szerda délutántól László minden nap magyar órát tartott az érdeklődő néhány helyi magyarnak, nagyon örült ha fiatalok is jöttek, de igazából mindenkinek nagyon örültünk. Mikor 6-7 óra felé befejezte az oktatást addigra mi is megérkeztünk vittük a hangszereket és készültünk az esti etapra. Első éjszaka összeállt a Letenyei Banda, melynek a repertóárjában egyenlőre moldvai muzsikák vannak. És kikből áll a zenekar? Zsombor és László a furulyás, Lea lett a dobos, Kolos általában táncot tanít, de őt is lehet néha látni a dob mögött. Én mivel nem értek semmihez leginkább a manager lehetek, de ha a dobos kidől akkor befognak dobolni, ha énekhang kell akkor énekelek (gondolhatjátok milyen az), sokszor a videós vagyok (azt lejjebb megnézhetitek milyen - a családi szakértőktől csak az építő kritkát kérem...). (Hát szuper, milyen lenne? - a család megjegyzése...) Szerencsére a zenészek és a közönség is megértő, amikor én is beszáll
ok!

Nélkülem pedig tényleg nagyon ügyesek! Van, hogy Zsombor megy táncot oktatni. Szóval tényleg mindenre befoghatók. Ez az abszolút pozitív hozadéka ittlétünknek. Amúgy is közelebb került egymáshoz mindenki, hiszen ha nem iskolában vannak akkor sokat vagyunk együtt. De ezek az itteni magyarok érdeklődését felkeltő események amelyek során mindenki úgy érzi nem maradhat ki. Mindenki szeretne egy kicsit tenni az itteni magyarokért.

Nagyon jó látni a gyermekeink ilyen irányú fejlődését!

A táncoktatás előtt és a magyaróra után én (Lea) és Zsombor dobot gyakorolnak. Arról sajnos nincs videó, ezért be kell érnetek szerény beszámolómmal: Egy "dobóra˝ úgy néz ki, hogy először átbeszéljük az alap dob ütéseket (ti-ti, ti-ti, ti-ti) (ti, ti, ti, ti) majd az egyszerű ritmusoktól haladunk a nehezebbek felé. Eközben az is változik, hogy épp fütyüljük közben a dallamot vagy furulyázunk vagy csak dobolunk. (Többesszámban írtam, de csak én doboltam.) Mindig egyre nehezebb ritmusokkal doboljuk a már jól ismert dallamokat. A többiek is fel szoktak készülni az ilyen táncoktatásokra  (tudom milyen hihetetlen hogy nem csak nekem van szükségem felkészülésre😄), de azt nem én fogom elárulni, hogy hogyan.🙎🤫

Én (Zsombor), a furulyázásra készülök. A legnépszerűbb moldvai dallamokat már mind el tudom játszani. De ez nem azt jelenti, hogy ne lenne szükségem gyakorlásra. Apával például sokat szoktunk mostanában közösen is gyakorolni, hogy jobban szóljon. Sőt, mikor Leával tanulunk dobolni, akkor is azért furulyázok, hogy gyakoroljak (de ezt azért ne mondjátok el neki 😉). Persze bőven van még mit tanulni, de arra nagyon büszke vagyok, hogy Bebi kedvenc nótáját, a Jegenyefán fészket rak a csóka... kezdetűt megtanultam eljátszani furulyán. Ez azért különösen nehéz, mert a népi furulyán, azért hogy hangosabb legyen, a készítők ritkán figyelnek oda a félhangok kijátszhatóságára, viszont Bebi nótájához elengedhetetlen néhány helyen félhangokat használni.

Én (Kolos) a tánctanításért felelek. A moldvai táncokat oktatom itt, mert azok viszonylag egyszerűek és így mindenki hamar meg tudja tanulni ezeket. Szerintem nekem a legjobb a csoportból, mert én nem szoktam gyakorolni... Na jó, ez így nem igaz, de az tény, hogy én gyakorlom a legkevesebbet, hiszen én leginkább csak, youtube videókról letanulom azokat a táncokat amiket nem ismerek, és onnantól fogva azokat tudom, ezért nem kell gyakorolni őket. 

Én, (László) 

én csak annyit teszek hozzá, hogy 

én mindig pont ilyen gyerekekre vágytam, mint Lea, Kolos és Zsombor.

Hálás vagyok Nonónak, hogy világra hozta és felnevelte őket. Ez utóbbihoz persze nekem is volt közöm. Meg a világrahozás előtti dolgokba is beszálltam, de most nem ez a lényeg: a lényeg, hogy a családunk új minőségében mutatkozhatott meg, valódi összefogásban segíthetjük a helyi magyar közösséget. Most úgy érzem, hogy minden nehézség ellenére, (amiből szintén volt részünk bőven), Misiones, és általában Argentína, és a Kőrösi Csoma Sándor Program szellemisége mégiscsak egyedülálló lehetőséget adott arra, hogy úgy segíthessünk másoknak, hogy attól mi is jobb emberekké, egy kicsit jobb családdá válhattunk. Hát, ennyit a Letenyei Bandáról :) 

És egy kis ízelítő, még az első próbálkozásokból:

Missziók

 Vagy az itteni nevükön redukciók: ezeket a telepeket a Dél-Amerikába érkező jeszuiták hozták létre az itteni guarani indiánok számára. Argentína, Paraguay és Brazília területén nagyjából 33 missziót hoztak létre. Ezek az idők folyamán állam az államban formává fejlődték ki magukat. Az első jezsuita telepesek az 1560 - as évektől kezdtek el megérkezni erre a földrészre! Azonnal meg is kezdték hittérítő munkájukat, eleinte ezek a redukciók nagyon szegények voltak. Azonban az indiánok számára védelmet jelentettek a rabszolgakereskedőktől. Az 1700-as évekre már összesen nagyjából 160.000 indián élt ezekben a missziókban (akkoriban Buenos Aires-ben 8 - 10.000 ember élt) Ezeken a telepeken nem csak megkeresztelték az indiánokat, hanem építettek lakásokat (amik nem voltak nagyok, családonkét egy-egy szoba jutott egy-egy hosszú házban, melyben 7-8 szoba volt). Keményen kellett dolgozniuk a jezsuitáknak, nagy fegyelemben. Minden a közösség tulajdonában volt. Az indiánok megtarthatták a vezetőiket, akik továbbra is irányíthatták a törzseiket. Voltak fegyvereik a bevételekből díszes templomot építettek. Az 1754- 1756-os években volt egy gurarani felkelés, aminek leverése után nem sokkal a jezsuitákat kitiltották a Dél-Amerikai gyarmatokról. A jezsuiták nélkül a missziók már nem sokáig maradtak meg, az indiánokat sok helyen elüldözték ezekről a helyekről. 

Ennek megértésére is ajánlom a már korábban ajánlott Misszió című filmet. A pontos felkelési és jezsuita elüldözési történetet még nem sikerült  felfejtetnünk. Ugyanis hiába jártuk két missziónál is, nehezen áll össze hogyan is volt ez. A legtöbbet információ egy vonatállomáson kitett történelmi szalagon kaptuk, ahol leírták, hogyan alakult a missziók sora.

Ha már eljöttünk Missiones tartományba nem hagyhattuk ki, hogy megnézzük ezen helyek maradványait. Kettőt is sikerült meglátogatnunk. Egyet Paraquayban, egyet pedig Argentínában, az alábbi képeken nem biztos, hogy átjön mennyire csodálatosak ezek a helyek még így romosan is. Hihetetlen méretű templomokkal. A lakóházak hosszú sorával, a vezetők lakásával, harangtoronnyal. Belső nagy térrel: