Először is az én szülésem körül semmi sem úgy alakult, ahogyan szerettem volna. Mikor elkezdtem készülni a nagy eseményre úgy gondoltam, hogy nem szeretnék külső beavatkozásokat, az érzéstelenítés volt az egyetlen amiben nem volt határozott álláspontom.
Ehhez képest múlt hét szerdán, a pocaklakó macimnak a doktor bácsik péntekig adtak haladékot, hogy elinduljon a világ felé. Péntek hajnalig semmi különös jelét nem látuk, hogy beindult volna a szülés, így reggel 7-re csomagjainkkal együtt megérkeztünk a kórházba. Ahol aztán gyorsan történtek a dolgok... elindították a szülést, majd amikor már jöttek a fájások akkor kaptam érzéstelenítést és a végén 11 órai kemény munka után megszületett Zsombor fiunk. Rengeteget lehetne irni a szülés élményéről, azonban ami nekem nagy tanulság, hogy nem tudsz mindenre felkészülni és amire nem készülsz az lesz a legkeményebb küzdelem, de utána az egész csak egy halvány emlék marad!
Utólag nem bánom, hogy így alakult... mert az orvos nagyon tudta mit csinál. Így egy csodálatos élmény maradt bennem aminek a végén a kezembe kaptam azt a nem is olyan pici apróságot, aki nekem gyönyörű és imádom!
Mindenki rendben volt, ugyhogy 2 óra múlva már a csecsemőosztályon voltunk mind a ketten. Természetesen aludni nem tudtam egész éjjel... és alig vártam a hajnalt, hogy az esti megfigyelés után kezembe foghassam kisfiamat. A kórházi 72 óra szörnyű volt... minden csecsemős ápoló más információkat adott és mindenki ránk erőltetett valamit. Igy aztán akkora zavar volt bennem hétfőre.... hogy biztos voltam benne Macinknak semmi sem jó, amit csinálok neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése