Az biztos, hogy most másodszor már teljesen másképpen álltam hozzá az egész témához. Nyilván könnyebb volt egy csomó szempontból, mert már tudtam, mit hogyan is kezeljek. Viszont ez a pocak sokkal jobban megviselt fizikailag, ami mondjuk nem is csuda, hiszen még nagyobb volt mint Zsomborral. A végén már nagyon nem voltam formában.
A havas napokon mindig a szülésznőt hívogattam, hogy amiket tapasztalok jeleket elegek-e már ahhoz, hogy elinduljunk?! (Zsombor esetében nem voltak ilyen élményeim, mert korai időpontra határozták meg a terminust, majd a 41 héten be kellett egy nap menni a kórházba és elindították a szülést...) Azonban mindig további várakozásra voltunk ítélve. Aztán eljött a december 5. ami visszatekintve egy tökéletes nap volt. Ennél könnyebb szülést, vajúdást jobb körülmények között azt hiszem senki sem kívánhat magának:
Úgy kezdődött, hogy aznap is voltak jóslófájásaim hajnalban, elég rendszeres méh-összehúzódásokkal, de mivel ilyen már előző hétvégén is volt, betudtuk a fronthatásnak.
Reggel még elmentünk a templomba, ahol van egy külön kis játszóterem a kisgyerekeseknek, ahol Zsombor játszik, mi meg kicsit be tudunk kapcsolódni az istentiszteletbe. Azonban a végére már nem éreztem jól magam, hazajöttünk.
Itthon kicsit pihentem, Zsombor is aludt, majd a fiúk elmentek sétálni, minden rendben volt, bár a "jóslófájásaim" nem múltak el, de nem is váltak rendszeressé. Úgyhogy úgy gondoltam mivel vasárnap van, még most beszélek a szülésznővel mit gondol a helyzetről. Persze rögtön tudott olyat kérdezni amire nem tudtam válaszolni, úgyhogy megbeszéltük mikre figyeljek, aztán ha rendszeresebb lesz, vagy történik valami egyértelmű akkor beszéljünk még. Gondoltam még a fiúk távol vannak, csinálok egy kis karácsonyi hangulatot és elkezdtem begyúrni egy mézeskalács tésztát, közben meg a padlizsánkrémhez beraktam a sütőbe a padlizsánokat. Ekkor meg egy-egy jóslófájás során le kellett pihennem, úgyhogy a tészta kicsit viccesen készült, de elkészült. A a fiúk is hazaértek. Négy óra körül kezdtük el írni a 'Nonó-aú' táblázatot, hogy lássuk, mennyire rendszeresek is a fájások. Semennyire, vagyis úgy volt, hogy ha feküdtem az ágyban, akkor elég rendszeresen 8-9 percenként jött egy nagyobb fájdalom, de ha főzőcskéztem, vagy jöttem-mentem, akkor gyakrabban, de kisebb. Lehet, hogy a híres "10 perces fájások" csak a szülőágyban fekvő nőknél jelentkeznek? Vacsora előtt meggyújtottuk az adventi gyertyákat a szobában, énekeltünk Zsombornak karácsonyi dalokat, megnéztük hozott az angyalka az adventi naptárba, aztán kezdtünk készülődni a vacsorára.
Ekkor úgy döntöttem még egyszer felhívom a szülésznőt, hogy ne az éjszaka közepén jelentkezzem legközelebb ha esetleg történne valami. Elmondtam neki, hogy miket tapasztalok, majd mondta, hogy még beszél a nőgyógyászommal, aztán visszaszól, hogy mi legyen. Öt perc múlva csöngött a telefonom, hogy akkor induljunk a kórházba, még próbáltam kibúvót találni, hogy várhassunk, de végül megegyeztünk, hogy este 7-kor a kórházban találkozunk.
Gyorsan összepakoltam Zsombornak a ruháit, cumiját, pizsamáját. Elmondtuk neki, hogy a nagyinál alszik ma, és hogy mire is számíthat a napokban (természetesen ezt már hetek óta mondogattam neki, úgyhogy azért tudta mire számíthat). Szerencsére a Bábinál ott voltak az unokatesók, hogy várják a Mikulást együtt, eredetileg jöttek volna hozzánk is, csak mi kicseleztünk mindenkit. Úgyhogy Zsombor szívesen maradt játszani, mi meg nyomás tovább a kórházba. Az autóban már elég komolyan rosszul voltam egy-egy összehúzódás során. Persze a bőröndöt és iratokat, nem vittük fel magunkkal, mert hátha jöhetünk is vissza 20 perc múlva. Mikor felkerültem a ctg gépre, már tényleg azt gondoltam hogy majd hazaküldenek, mert a fájdalom sokat javult... de a gépet ezzel nem sikerült becsapnom... Amikor a szülésznő is megvizsgált, már egyértelmű volt, hogy ma már nem megyünk sehova, de azt senki nem gondolta, hogy Kolos ilyen expressz fog érkezni...
Átöltöztem, előkészítettek, elmondták, hogy még visszatesznek a ctg-re, de hogy utána még járkálhatok és majd meglátjuk mire lesz lehetőség. Aztán pár perc múlva megjött a Dokim is, ő is megvizsgált és aztán innentől kezdve nagyjából fél óra és megszületett Kolos... Először nagyon fenn volt, mert a magzatvíztől nem tudott lefele elindulni, úgyhogy a Doktor segített ezen a problémán és innentől kezdve már csak annyi idő maradt, hogy 2-3 fájást az egyik, majd a másik oldalamon kellett végigcsinálnom, hogy könnyebben tudjon lefele mozogni, aztán már nagyjából mondták is, hogy látszik a feje....
Szóval igaziból semmire sem volt idő, a szülésznő is eltűnt néha, mert közben neki is elő kellett készülődnie, de szerintem éppen csak mindig ki tudta készíteni az éppen szükséges dolgokat. Aztán már a hasamon is volt Kolos, majd elvitték megfürdették, felöltöztették, oda adták az apukájának aki gyönyörködött benne:
Így történt, hogy a mézeskalács tészta egy hetet időzött a hűtőben mielőtt a fiúk kisütötték volna. A padlizsánok is egy hetet csücsültek a sütőben, mert azokról teljesen elfeledkeztem, úgyhogy mikor hazaértünk négyesben kissé szőrős volt a sütőnk...
1 megjegyzés:
Hát te elég hős vagy! Jó kilátások a második gyerekvállalásra :) Amivel persze még ráérünk! :)
Nagyon cukorgombóc a kis Kolos!
Megjegyzés küldése