Vannak Napok

amikor már háromnegyed ötkor kinyílik a nagyfiú szeme és azzal kezdi a napot: Tente kész! Mi próbáltuk mondani, hogy nem, nem kész a tente, hiszen még sötét van. Persze ez őt nem érdekli, mert a játék sokkal izgalmasabb. Miután észrevettük, hogy a gyermek visszaaltathatatlan, a fáradtságunknak engedve, egy darabig hagytuk, hogy mese tévét nézzen. Aztán mikor a számítógép is megadta magát (biztos az is érezte, hogy még korán van a munkához) jött az, hogy meséljünk mi...

Szóval amikor így kezdődik egy nap, akkor kicsit rosszul viselem a kétévesem kétévességét. Azaz, reggel mikor levesszük a pelenkát, a világ minden kincséért nem akar a vécébe pisilni, és hiába húzom-vonom ő csak ordít... aztán persze a ruháit sem akarja felvenni. Először csak nem azokat amiket én választok neki, aztán már azt sem amiket ő választ. Aztán a reggelinél nem jó pohárban van az innivaló, vagy az ennivaló van rossz helyen, vagy rosszul van letéve a tányérra, és ezért kell sírva ordítania velünk. Aztán ha játék közben nem értek valamit, akkor ismét lehet ordítani velem. Ha hamarabb érkezik az ebéd, akkor eszébe jut, hogy akár most is ebédelhetne, és ha ezt én nem helyeslem akkor ordít velem egy sort. Aztán ebéd után nem akarunk tentézni, tente előtt meg nem akarunk pisilni... Aztán amikor felébred a délutáni alvásból nem jó az uzsonna amit kikészítettem, de igazából más sem lenne jó! Aztán este nem akarunk fürdeni, persze aztán a kádban már minden rendben lesz... csak ne akarjam én megmosdatni, mert azt már ő egyedül is tudja és a fogát is egyedül akarja mosni.

Természetesen ezek csak azokon a napokon hangzanak így amikor Anya kialvatlan, rosszkedvű álmos! Mert egyébként meg a gyermek imádnivaló. Most már mindent meg tudok vele beszélni, és ő meg mindent mond. Ezért aztán néha fogalmam sincs hogy mit is mond, mert a kiejtése még nem tökéletes, gondolom engem is frusztrálna, ha mondok valamit és azt nem értik... Most kezdte el érdekelni az öltözés, azaz reggelente most már nem csak kiválasztja, hogy mit vegyen fel, hanem ő is akarja felhúzni. Még nincs teljes siker, de egyes dolgok már egészen jól mennek. Mindenben segít tényleg. Ha szemetet lát a földön kidobja a szemetesbe. Jó étvággyal eszik mindent, természetesen egyedül, és nagyon mérges ha nem sikerül valami. Már mindenféle trükköket kell bevetnem, hogy a husit fel tudjam vágni a tányérján, mert azt is ő szeretné... Imádom, hogy velem alszik el, és ébredni is csak úgy jó ha Anya is ott van. (Persze néha ettől is kiakadok, főleg amikor a másik szobában Kolos is engem keres) Most már néha maga talál ki játékokat, van hogy nem engedi hogy játszunk vele, mert most egyedül szeretne valamit, mondjuk mesél magának, szerel egy kicsit meg ilyesmik.

Tényleg nagyon édi, hiszen az enyém... de azért vannak napok, amikor kevés a türelem, a megértés....