Várandósan a világ

Most már az utolsó napjainkat töltjük együtt. Zsomborral sem volt ez túl egyszerű, de most aztán igazándiból hasonlítani se tudom semmihez. Bár igaziból még mindig nem panaszkodhatok, mert jól vagyok és egészségesnek tűnünk mind a ketten. Persze azért egy kis izgalom adódott most is. De csak szépen sorjában.

Az utolsó ultrahangon minden rendben volt, a baba már 3000 grammot nyomott, szóval ha időben is születik, sem lesz sokkal kisebb mint a testvére. Másnap mentem a vérvételre, aminek eredménye az lett, hogy mennem kellett a vérellátóba ellenanyagszűrésre, mert találtak valamilyen ellenanyagot a véremben, amit ki kellett vizsgálni, hogy nem valami veszélyes dolog-e. Szóval Zsomborral beültünk egy taxiba és elmentünk Buda másik végébe, ahol is kiderült, hogy kellett volna hozni beutalót, amiről persze senki sem szólt a nőgyógyásznál... Telefon  a háziorvosomnak, hogy tud-e adni, telefon L-nek, hogy el tud-e érte menni és el tudja-e valakivel küldeni. Majd fél óra játék a váróban, amíg  futár elért a papírral hozzánk, és már csak azt kellett kivárni, hogy lecsapoljanak egy csomó vért tőlem.... Szerencsére az eredményekből az derült ki, hogy én voltam beteg és ez ellne védekezett a szervezetem, ezért ha arra kerülne a sor, hogy vért kell kapjak, nem kaphatom hidegen csak melegítve... és természetesen két hét múlva vissza kell mennem kontrollra. (Ami egészen pontosan a jövő hétre esik)

Most már minden héten megyünk ctg-re, amit én még az első terhességem alatt elneveztem bugyogásnak, mert a baba mozgásai leginkább arra emlékeztetnek. Első alkalommal Zsomborral együtt voltunk, vicces volt húsz percet egy géphez kötve lenni, és közben arra figyelni, hogy a nagytesó ne unatkozzon... A második alkalomnál csak úgy tudták rámtenni a gépet, hogy nekem is fognom kellett a tappancsot, mert különben nem hallatszott a szívverrése a babának. Kb. 5 percenként rámszóltak, hogy rendesen kell ám azt nyomni, nem mintha túl egyszerű vagy humánus lett volna a dolog....

Mindennapok: na azok az igazán nehezek, mert állandóan fáradt vagyok, már nagyon nehezen tudok felállni, sétálni csak nagyon keveset, állni csak nagyon keveset. Aludni és feküdni mindig, de sajnos azt csak nagyon keveset lehet! Amikor havazik, akkor aztán beindulnak a jóslófájások és én mindig megörülök, hogy hátha most már tényleg kidugja a kicsit fejét az új jövevény, de aztán valahogy mindig elcsendesedik az egész. A hasam most már minden nap jó sokat keményedik, elég sokat fáj is vagy a derekam szakad le, és ehhez jön még Zsombor! Aki egyébként nagyon rendes és sokat segít, sőt most már nagyon várja ő is a tesót! Én is nagyon várom már hogy megszülessen, nyilván azért is kezdek már az első jelekre tervezni, hogy mi lesz ha menni kell a kórházba, de mostanra kicsit elkeseredtem. Azaz inkább el kell fogadnom, hogy az én gyermekeim szeretnek a pocakban és nem igazán akaródzik nekik hamarabb kibújni, sőt! Hétfőn megyek orvoshoz remélem azért legalább azt mondja, hogy némi változás van és nem azt hogy egyáltalán nem haladtunk előre a szülés felé...

Nyilván azért is indulok be a fájásokra, mert Zsomborral ilyeneket nem éreztem, vele a legtöbb az a rendszeres haskeményedés volt, fájás már csak a kórházban ért utol. Szóval hiába második gyerkőc, azért vannak új kihívások!

Itthon már mindennel elkészültünk: kiságy, kelengye, pelenkák, autós dolgok. Amiket lehetett elintéztünk előre, karácsony nálunk lesz... szóval tényleg eléggé felkészültünk. December 12-re vagyok kiírva, de eddig  azt hittem hogy meglesz hamarabb, most abban reménykedem, hogy azért 12-re itt lesz velünk a kisbaba. L. szerint csak 16-án fog megszületni, ha azt vesszük, hogy 12-től van még 10 nap akkor akár 22. is lehet a szülés napja, ami nagyon-nagyon, rettenetesen messzinek tűnik....